Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2011

fehér kivi

Azon szerencsések közé tartozunk, akik saját szemükkel láttak kivi madarat...ilyet még mi sem láttunk :) Május elsején egy igazán ritka, hófehér kivifióka lepte meg Új-Zéland nemzeti vadvédelmi központjának munkatársait. A szakemberek szerint ez az első fogságban kikelt fehér kivi. Az állatot Manukurának nevezték el, a helybéli maori közösség idős tagjai egy új kezdet jelének tekintik. A fióka nem albínó, hanem a kivik egy ritka változatának leszármazottja, melyből néhány példány tavaly került át a Little Barrier-szigetről a vadasparkba, hogy javítsák az ott élő kivik genetikai állományát. A parkban különösen sikeres volt idén a kivik szaporodási időszaka, ugyanis míg 2005 és 2010 között mindössze 10 fióka kelt ki, addig idén 14 fiókával gyarapodott az állomány. A fiókák várhatóan 4-6 hónapig maradnak a központban, majd amikor már elég nagyok ahhoz, hogy megvédjék magukat, szabadon engedik őket a szomszédos védett erdőben. Az Új-Zélandon őshonos, röpképtelen kivik öt faj

Hófehér szárnyas polip

Dumbó-polipnak is nevezik a  Grimpoteuthis bathynectes  mélytengeri puhatestűt, melynek egy példányát 2000 méter mélyen, Oregon partjaitól körülbelül 320 kilométerre filmeztek le a Csendes-óceánon a Washington Egyetem kutatói. A polipnak két szárnya, vagyis valójában két uszonya is van, melyekkel kecsesen navigál úszás közben. A felvétel még 2005 szeptemberében készült a VISIONS ’05 expedíció keretében. Az óceánok fenekén lévő forróvizes források, úgynevezett hidrotermális kürtők közelében élő mélytengeri polipokról nagyon keveset tudni. A  Grimpoteuthis nembe tartozó fajok a legmélyebb helyeken élő polipok, általában 3-4000 méter között fordulnak elő, de egyes fajaik a tenger szintje alatt 7000 méterrel élnek. Közös jellemzőjük a két uszony a testük két oldalán, melyek Walt Disney kiselefántjának, Dumbónak a füleire hasonlítanak - innen kapták hétköznapi nevüket is. Forrás:  http://tudomany.postr.hu/ritka-hofeher-szarnyas-polipot-kaptak-lencsevegre

Báthory Erzsébet

Kép
A minap Firenzében jártam, és a híres Uffizi helyett most egy horror múzeumba látogattunk el. Persze, hogy szembeköszönt velünk Báthory Erzsébet alakja...mindenki tudhatja, hogy ha Sade Márki előtt születik, akkor a szadizmus szavunk valószínűleg az ő nevéből származna...de mi is az igazság. Szürnyű és bizonyítatlan vádak Báthory Erzsébet A hírneves Báthory család ecsedi ágából származott, apja Báthory György, anyjának testvére Báthory István fejedelem (1571-), lengyel király (1575-86) volt. 1560 augusztus hetedikén született Nyírbátorban, gyermekkorát az ecsedi kastélyban töltötte. Tizenegy éves korában jegyezték el a nála öt évvel idősebb Nádasdy Ferenc gróffal, a házasságra 1575-ben, fényes külsőségek között került sor. (Még II. Miksa császárt is meghívták, aki az utazás veszélyeire hivatkozva kimentette magát, de pazar nászajándékot küldött.)     A férj a Pöstyén közelében fekvő csejtei kastéllyal és a körülötte fekvő 12 faluval kedveskedett feleségének. A kastélyt v

Titkok kamrái

Kép
2003-ban két ásatási lehetőséget kaptam az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanácstól. Az egyik Alsó-Egyiptomban, Alexandria közelében, a Kom -Truga nevű helyen egy feltáratlan Ptolemaiosz és római kori település volt. A másik koncesszióm a thébai 344-es sír tisztítására és restaurálására vonatkozott. Előbbit 2007-ben, utóbbit 2010-ben sikerült elkezdenem. Mindkét helyszínen idén folytatódnak a munkálatok. Van mit keresnünk.

Péntek 13

Kép
Péntek 13 nem is szerencsétlen Felmérések szerint a nyugati kultúrákban, főleg Amerikában és az angolszász nyelvterületeken az emberek 8-10 százaléka hisz abban, hogy ha egy hónap tizenharmadik napja péntekre esik, az szerencsétlenséget jelent. Ez a világ egyik legismertebb és legelterjedtebb babonája, aminek eredetét a legendák olyan régmúlt eseményekre vezetik vissza, mint Jézus keresztre feszítése, a templomos lovagok rendjének felszámolása, sőt, az özönvíz, vagy a kiűzetés a Paradicsomból.