A Behemót

A bibliai teremtésleírásban találkozhatunk megmagyarázhatatlan lényekkel. A Teremtés könyvének első fejezetében azt olvashatjuk, hogy Isten a vízi állatokat a teremtés ötödik napján alkotta meg. Közöttük is először a „nagy vízi állatok” különböző fajainak teremtéséről számol be a Genezis könyve. Az itt használt héber szó, a tannim a sokféle, ma is ismert állaton kívül különleges élőlényekre is vonatkozik. Az evolúciót elutasító tudósok, az úgynevezett kreacionisták szerint ebből a leírásból kiolvasható a dinoszauruszok megteremtése is, emellett a szó későbbi előfordulásából kitűnik, hogy az kígyót és nagy víziszörnyet, sárkányt is jelent.

Az egyik különleges bibliai állat a behemót. Róla azt írja a Biblia, hogy Isten teremtéseinek kezdete, tehát ez volt az első teremtett állat a vízi állatok teremtésének napján, azaz az ötödik napon. (Jób könyve 40,14: „Isten alkotásainak kezdete ez.”) A bibliai beszámoló növényevő állatként mutatja be, amelynek azonban olyanok a csontjai, mint az érc-csövek, lábszárai, mint a vasrudak, farka pedig, mint a cédrus. Ezt az állatot egyesek a vízilóval azonosítják, mások szerint azonban a leírás nem vonatkozhat a vízilóra. Stefan Drüeke Vissza a dinoszauruszok idejébe című könyvében ezt írja a behemótról: „Mindezek (a Jób könyvében a behemótról leírt) jellegzetességek nem igazak egy ma élő ismert állatra sem. Igazak azonban egyes régi növényevő dinoszauruszokra.” A növényevő dinoszauruszok között valóban léteztek olyan fajok, melyeknek farka olyan vastag volt, mint egy cédrusfa törzse.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A darts tábla számozása

A griffmadár